A fosszilis energiahordozók hasznos szintű energiamegtérülésének becslése és annak következményei a megújuló energia rendszerekre

Aramendia és szerzőtársai (Nature Energy, 2024) azt vizsgálják, mennyi „hasznos energia” nyerhető a fosszilis energiahordozókból egy egységnyi befektetett energiával (EROI), szemben a korábbi, jellemzően „végső energia” alapú becslésekkel. IEA-adatokra és az Exiobase multi-regionális fizikai input–output modelljére (MR-PSUT) támaszkodva 153 ország 1971–2020 közötti energiaáramlásait elemzik, a közvetlen és ellátási láncban felmerülő energiaigényekkel együtt. A fosszilis EROI a végső energia szintjén átlagosan 8,5:1, míg a hasznos energia szintjén 3,5:1, ami a konverziós veszteségek jelentőségét mutatja. „Egyensúlyi EROI”-t is számolnak (4,6:1), amely jelzi, mekkora megtérülés kell a megújulóknál azonos hasznos energia biztosításához. A nap- és szélenergia többnyire meghaladja ezt a küszöböt, és a tárolás/ingadozás hatása mérsékelt. Következtetésük: az energiaátmenet hosszú távon nem feltétlenül csökkenti a nettó hasznos energiát, de az EROI-t érdemes hasznos energia szinten mérni.