A föld kincsei: a magyarországi bányakultúra és földtan

A hazai montanisztikai tudomány, amely több évszázados bányászati kultúránkra épül, a 18. században kezdett formálódni a selmecbányai bányaiskola (Bergschule), majd az abból a hosszú 19. század küszöbén kibontakozó bányászati akadémia (Bergakademie) bázisán. Fejlődése a vizsgált időszakban is szorosan összefonódott az intézmény – 1841-től erdészeti akadémia, majd főiskola – sorsával. A 19. században kibontakozó földtani tudományok Magyarországon is szoros kapcsolatban álltak a montanisztikával, amely mellett másik meghatározó forrásukat a tág értelemben vett „premodern” ásványtan jelentette. A század közepére hazánkban is lezajlott a modern ásványtan, földtan és őslénytan, majd később a kőzettan tudományos elkülönülése. E diszciplínák intézményi hátterét az egyetemek, a Nemzeti Múzeum, valamint később a Földtani Intézet biztosították. A 19. század végére a földtudományoknak már jelentős és jól látható képviseletük volt az Akadémián. A tagok közül a „magyar geológia atyjaként” számontartott Szabó József az MTA Matematikai és Természettudományi Osztályán is vezető szerepet játszott.