A kényszergyógykezelés szabályozásának történeti előzményei

Jelen tanulmányban a kényszergyógykezelés mint a kóros elmeállapotú bűnelkövetőkkel szemben alkalmazható büntetőjogi szankció kialakulásának egyes történeti előzményeit vizsgálom, elsősorban a Csemegi-kódex III. novellája (III. Bn.) és a Btá. biztonsági őrizetre vonatkozó szabályozását, valamint a kényszergyógykezelést mint intézkedést a magyar jogrendszerbe bevezető 1961. évi Btk. kapcsolódó rendelkezéseit. Látható, hogy a kényszergyógykezelés jelenlegi szabályozásának és gyakorlatának számos eleme, legalábbis az elvi alapok szintjén, már e jogszabályok hatálya alatt kialakult. Ezeknek az előzményeknek a továbbélése megfigyelhető többek közt a szabadságelvonó intézkedés alkalmazásának ultima ratio jellegében, az elrendelés egyes kritériumaiban, a szankció tartamának – aggályokat felvető – határozatlanságában és az olyan jogalkalmazási kérdésekben is, mint a kényszergyógykezelés megszüntethetősége kapcsán támasztott gyakorlati elvárások. Az elkövető büntetés-végrehajtási rendszerbe integrált gyógyításának célja és a szabadságelvonással járó szankció kapcsán elengedhetetlen büntetőjogi garanciák kialakítása közti összhang megteremtésére törekvés végigkísérte az intézkedés fejlődéstörténetét, és napjainkig tartóan kérdéseket és vitákat generál.